Pro Blog

Webdesign trendek 2017-2018 | Pro Online

Már rendesen benne vagyunk a 2018-as évben, majdnem az év felénél járunk. Ez azért fontos, mert így vissza tudjuk ellenőrizni, hogy, amit januárban tudni véltünk az idei trendekről az beigazolódott e vagy sem.

2018.06.21

Webdesign trendek 2017-2018

2017 januárjában kijött trendek egyértelműen kitartottak az év végéig, sőt azt gondolhattuk, hogy az idei évre is áthúzódik belőle jó sok minden. Nem így lett. Ez volt tavaly: klasszikus fekete-fehér, menü (nagy) Arial betűtípus, 12 oszlopos álló designra felépítve és megtervezve, és a blog neve nem blog, hanem hírek.

Ebből 2018-ra nem sok minden maradt. Tavaly a tiltott szín a piros volt erre idén az lett a legfontosabb, az álló design sem állta meg a helyét. Ismét a lágyabb fektetett designt preferálják a megrendelők, visszatérhetnek a megunhatatlan mégis kommersz sliderek (caruosel).

Profi design vagy önmegvalósítás?

Idén egyfajta ereszd el a hajam vette kezdetét. Mintha a felhasználóbarát design ismét háttérbe szorulni látszana, és sokan adóznak az önmegvalósítás oltárán. Tovább megyek: ez az oltár áldozati, és sok pénzt áldoznak itt fel. Abban a világban, ahol percenként születnek új és új brandek, van olyan, aki nem a precízen kiszámított fogyaszthatóság, hanem a saját ízlésvilágkép megjelenítése mellett dönt.

A mi javaslatunk a kettő kompromisszumos ötvözete. El akarunk adni? A design legyen jó, a design legyen fogyasztható és a design legyen egyedi. Látszólag ez három teljesen ellentétes. Ez azonban nem igaz, mivel egy közös kiindulási pont lehetséges: „a design ad el ” – mondta nekem egy marketing-guru egyszer. Ezért, akármilyen szép valami, ha nem ismerteti veled, hogy miért jó a termék, ha nem tudod megtalálni a vásárlás gombot, vagy hogy hol vedd fel velük a kapcsolatot, annak az lesz a vége, hogy az emberek azt mondják: „szép-szép, de mit árul?”, és ebből lesz az, hogy nem is érdekel…

Összefoglalva az idei trend, mint a tavalyi folytatás, kudarcba fulladt. A komoly üzleti döntések helyett elkúszunk az önmegvalósítás felé. A zöldes-kékes divatszínek, rajta olvashatatlan apró fehérbetűkkel vissza-visszatérnek az életünkbe. Reméljük a szezon kezdetére (szeptemberre) lehűl a sok felforrt agyvíz és visszatér az álló design, a logikus weblap ergonómia és a visszafogott fogyasztható színvilág. A webdesigner persze csak álmodik róla, hogy a letisztult, felesleges túlcsicsázástól mentes weblapot nem hívják majd a köznyelvben „minimál”-nak.


<< Vissza a hírekhez


Kérj ajánlatot tartalom és marketing szövegírásra >>